S közben Pedig rohan, kosara megtelve a korhadt fák kérgével, nyers tönkről aprított, tűzrevaló forgácsokkal, melyek összeérve éneket s dalt pattognak…

S aki hangszeren játszik, azt hallgatják, ha úgy esik, táncra is perdülnek a traktusokra…

De a zenész is felelős a parkett “ördögeiért”…

Ha akkordjai felelőtlenek, bajt hozhatnak a ritmust megélőkre.

A parketten párok kézfogódzva ölelik egymást, s ringatják keblükön a kósza hangjegyeket..Merengett gondolataikkal édesen dédelgetik a terveiket, a következő talpalávalót lesvén a “hangjegyvitéztől”. Közben egymás fülébe suttog a pár, a villódzó fények által bekóborolt plattzon:

 …-Ez most talán nem szokványos, közhely nótácska lessz, amire mindig is csak úgy jobbra-balra topogtunk, ugye? Mert tartjuk a szokást…

…-Nem nem kedvesem, ezek most új dalocskák, de hidd el kedvez ritmusuk a megszokott lépéseinknek, de új is akad benne lábunknak, ne félj lépni, én sem rezzenek, fogom, kezed, s tudom, Te meg az enyém…

…-Így gondunk nem lehet!

 Majd felcsendülnek a hőn áhított hangjegyek, és párjaink újfenn táncra perdülnek.Vannak kik továbbra is bizton mozognak, lépéseik megfontoltak s kimértek. Egysikúak is, s helyben topogók. Biztosak, gyakorlottak de csak a megszokott komfort zónáikon belül, ezáltal ott  “helyben” öregesen álló-táncolók maradnak.

 Nade hol van az előbb “szót” szóllt párunk?

Perdülnek is elő a parkett horizontján, egymást vezetve..

Mozgásuk kissé bizonytalan s darabos, de ugyanakkor szemrevaló és várakozásokkal teli, még nem túl stabil, de mindenképp tervezett, ls átni hagyja éltüket.

Kik a talpalávaló után csöppetsem  pihenni vágynak, hanem frissibe tanult lépésekkel hegyeket “másznak”! Táncoljunk hát olyannal, ki tanul s közben tanít! Új lépéseket mutat, és bátran sarkall azok elsajátítására…

Nem pedig lábunkra lép, s mi is az övére, mert úgy bizony nem igen lehet haladni, csak topogni, esetleg forogni, de azt is csak egy helyben…