..."Egyszer régen, nagyon régen, zúgó fejgörcs közepében"

...kacagóssá formálva a mese bevezető szavait, talán elmatekozhatunk mi is azon, mint életükben jó párszor a nagy fejre olvasó odamondogató önjelölt Shakespeare-ek, Kant-ok, Nietzsche-ék is tették...

Kicsoda? Hova-Merre? Mikor? Kivel? Érkezés?

Én. Oda. Most. Vele. Bármikor.

Ezek a jól meg dolgozott válaszcsökevények fürgén kipattannak fejünkből mint Athéné, Zeusz kobakjából, mögöttes tartalom, s rámélázás nélkül. 

S még ezt is überelve, gondoljuk:

- "Rögvest  frankón, és frappánsan reflektáltunk"! El is hisszük magunknak, hogy  mi aztán szuperfaszán ülünk "élet" nevű lovunkon.

A dolog szépséghibája, hogy mostanság eléggé híján vagyunk a Hépaisztosz féle "jótevőknek". Így aztán nincs aki kocogtassa nyakunk ékét, hacsak mi magunknak meg nem tesszük! De ha eleddig is "P" állásba volt az automata váltónk, könnyen úgy is maradhat.

Mert aki nem tart sehová, az általában Oda is jut!! Így kutyagolhatunk el a jó nagy semmibe, és a túra is jó sokáig tart, 60-70 év ( de kinek mennyi).

Tehát az már fix, hogy a semmibe lehet sokáig menni, pontosan úgy, ahogy a semmiről is sokat beszélni.

Tökölés helyett keressük elő, a sápítozó agyunkban a kérdések mappát, majd lóhalálába tegyük is fel magunknak azokat, amelyek szükségeltetnek ahhoz, hogy elindulhassunk, és majd el is juthassunk Valahová. Megérkezhessünk!

Bekezdhetünk egy demagóg talánnyal!? Képzelegjünk csak úgy 5 évet előre. Vajon milyen életet szeretnénk akkortájt élni? Nyilván minden szempontból tartalmasat s minőségit. Csatoljuk mellé, hogy veszett mód azt akarjuk-e, s hogy van a vér ott alul a fecskénkbe rejtve, és igenis, kaparunk érte bő gázzal, vagy csak „pünkösdi királyfiskodni” van ambíciónk? Ha ez utóbbi a helyzet, akkor azért "álljunk meg egy szóra" magunkkal, hogy vajon miért nem akarunk reálisan megvalósítható célt kitűzni, és azt sajátunknak tekinteni?

A kérdéskör után azért ugye tudunk "lazítani" az egónkon, nyomozzuk ki magunkban, mit kell tennünk,hogy eljussunk oda, ahová, s amire hivatottak vagyunk , leginkább saját magunk elvárásai szerint! Miben kell változnunk? Mit kell „bemagolnunk”, fejbe tennünk? Esetleg milyen rossz szokásokat, beidegződéseket kell elhagynunk? Mi segíthet, s mi stoppolhat minket abban, hogy valóban elérjünk végre a „tejjel-mézzel folyó Kánaánba!!

Tartsuk azért hajunk alatt, hogy ezek a kérdések Rólunk kell hogy szóljanak!

„Tejjel-mézzel folyó Kánaánba”!!!

 Legyen az egy cél, egy terv – csak a magunk erejéből, saját kútfőből „léphetünk le-be” oda. Gyűjthetünk magunk mellé segítő figurákat, akár még mákunk is lehet végig, de a jövőnket elsősorban és döntően saját magunk befolyásoljuk!! Pató Pált kirúgva magunkból, hozzuk meg azokat a döntéseket, mondjuk ki azokat a szavakat, tegyük is meg azokat a lépéseket amelyek a jövőnket „kaparják vászonra”, s formálják is jó szobrász módjára!! Mert más nem dönthet helyettünk, nem beszélhet helyettünk, s naná, hogy nem is tehet (nem is akar) helyettünk tenni semmit!!!